Egyszerű emberként élem a mindennapjaimat. Nem vonnak fel értem nemzeti zászlót, nem kapok megkülönböztetett érdemrendeket, csak élem a mindennapi kisemberek tisztahitű életét. Álmodozó típus vagyok. Kedvemre lubickolok az álmaimban, miket olykor, olykor megvalósít a Mindenható. Senki és semmi nem akadályoz meg abban, hogy lehunyt pilláimmal arról ábrándozzak, amiről éppen szeretnék. A vágyaimnak sem szabok határt és más sem teheti. Azt szeretem, akit éppen kedvem tartja, aki közel áll a szívemhez. Ebben sem szab határt a sors.
A fájdalomból is jut, nem fukarkodik vele a az élet. Szeretek, szerethetek, sírok, bánatom van, minden fizetség nélkül. Ha jól belegondolok, mindenem megvan, amire ember vágyhat. Álmok, vágyak, érzések, élmények, egyszóval…minden. Ingyen kapom, nem kell érte fizetnem.
De minek is a sok pénz? A hűs kis patak nekem is csobog, a fürge halak, vígan fickándoznak benne nekem is, mintha maga a legmódosabb ember figyelt volna fel erre a mindennapi kis csodára. A mező virágai a nap érlelte réten, a szivárvány a kékre festett égen, ezer színben pompáznak nekem, minden ellenszolgáltatás nélkül.
Ez a bőtermő Föld, melynek minden porszeme aranyat ér, nekem is bőven terem, mert elvetem az utánpótlást. A fecskék minden évben meglátogatnak, házunk eresze alján keltik ki a jövő nemzedékét. Az apró ki tücsök éjjelenként értem is ciripel. És a déli harangszó szentségében én is gyönyörködhetek áhítattal miközben elmormolom imámat.
Mi kell hát?
Ezeket a javakat, Isten mindenkinek egyformán adja, csak észre kell venni. Nem kell érte fizetség. Néha elmorfondérozok azon, hogy a gazdag emberek fényes palotájukban, amit talán magányosan laknak, a kertjükben lévő úszómedencében, amiben csak a Nap fürdik meg olykor-olykor: tudják, hogy amivel többjük van, mind, mind érzelem nélküli kiváltság nem egyéb. Léleknélküli földi javak raktározói.
Vajon elgondolkodtak már azon, hogy annak a parányi hangyának is van lelke, amelyik hatalmasakat tud csípni dühében, ha megbolygatjuk nyugalmát, hogy órákig ápoljuk munkája gyümölcsét?
Lélek…
A legfontosabb láthatatlan, kitapinthatatlan, de nagyon érzékeny „szerkezet” az ember , az igaz ember életében. Van úgy, hogy fáj, és leginkább csak fáj, de ha egyszer is elégedett, feltöltődünk és a legcsodálatosabb érzés tölti el testünk minden kis zegzugát. Egy megmagyarázhatatlan érzés, mit ingyen ád az ég. Hát akkor mégis, minek a gazdagság?
Mire való a megszámlálhatatlan anyagi javak gyűjtése?
Vannak emberek, akik nem tudják felfogni, hogy a fent említett apró kis csodák teszik széppé, gazdaggá az életet, mert hogy ez az igazi földi gazdagság. Mindezt persze megkoronázza a Család, a gyerekek, az unokák, akik miatt élünk és belehalunk minden napba. Ők azok, akik benne vannak minden rezdülésben, esőben és napsugárban, fájdalomban és féltésben, szeretetben és megértésben. Benne vannak a nyárban. A tavaszban, a hóvirágban, Az ősz minden zsugorában, minden élettel teli fában, és benne vannak a hófehér télben, mit Isten ma reggelre megadott nekünk.
BUÉK a Föld minden emberének