Sűrű varjúrajok takarnak csillagot,
Reggel csak szürke köd vár nyíló ablakot,
S kifagynak ősszel elvetett remények.
Mi megmarad, befonja bűn s a vétek.
A szél vihogva tördel össze dallamot,
Szirénhangok susognak boldog holnapot;
S bolond szívek! – nem tudják, hogy nem élnek.
Karácsonyeste – mégis – angyalének,
Jászol fölött harangja tiszta fénynek;
Óh, halljátok meg, balga földi vándorok!
Megtört homálya már a varjútélnek,
Fehér lesz újra színe hófehérnek,
S kikelt magokra hullnak áldás-záporok.
