Mint egy gyermek, úgy voltam karodban.
Megcsókoltad finoman a számat,
fölém hajoltál lágyan, titokban
és megpusziltad a szempillámat.
Leheleted táncot járt nyakamban
szellőként bújócskázott csintalan,
s egy óvatlan, röpke pillanatban
pajkosan megbújt a nyakamban.
Egyik karod ölelve tartott itt,
másik magányos vándorútra kelt,
s bejárva testem rejtekútjait
útján titokzatos zugokra lelt.
Úgy bújtam meg riadtan benned,
mint reszkető holdsugár az éjben,
mit látni alig, mégis elvakít,
ha begyűjti sugarát szemed,
ezüstösen, sápadt-fehéren.
Körülvettél biztonságoddal engem,
s nem vágytam már tüzes szenvedélyre,
csak elrejtőzni a világ elől öledben,
csak átkarolni, és szeretni végre.
Érezni, hogy itt vagy, velem lehetsz,
tudni, hogy szeretsz, és a tiéd vagyok,
látni, ahogy szemeddel rám nevetsz.
S szemed fényes csillagként rám ragyog.
Öleltél, mint, ki sosem szeretett mást,
reszkető szívvel és szerelmesen...
magadhoz olyan gyöngéden karoltál,
míg csókjaiddal lezártad a szemem.
Megbújtam karodban, mint egy gyermek.
Te fölém hajoltál nagy titokban,
s míg csókoltad édesen a számat.
én végtelenül boldog voltam.