Már nem tudom, hogy miért szeretlek de azt azért tudom: nagyon. Most hát reád rakom a terhet, szempilláidra a szerelmet, a mellkasodra, a szívedre, a vállaidra, s úgy hagyom.

Csak egyszer meglazitni a féket ami nyom, magamat elveszitni, lebegni szabadon, csak egyszer elterülni, mély vizekbe merülni s csak álomban örülni, hogy nincs sem út sem nyom. Hogy nem kell már akarni s indulni nincs miért, hogy köd lett minden célból s a kin hogy véget ért, ott csak…