Bús lelkét rámlehelte A síró alkonyat. Lágy ajka esti szélnek S egy selymes, édes ének Csókolja arcomat. Lelkemben most virágzik Egy ifjú kék virág. Mondd: mért oly bús az alkony? Mért könnyek közt mosolygom E halk melódiát?

tölgyfa ágán hűlt madárka messzi tóban ring a bárka tengerekben kardhal-álom add meg, add meg kis halálom tüskeszív egy zöld bokorban nincs már menny, se föld: pokol van kínhalál sok rézkereszten megtaláltam nem kerestem hinni kell, de visszatartom ajaknyom egy csizmatalpon…