A lélek nélkül oly üresnek tetszik a szoba. Szellőztetnek. Huzat nélkül takaró, párna, szétszedve az élőnek ágya. Nem beteg már és meg nem gyógyul, nem nevet többé és nem búsul, nem kételkedik és nem bízik. A tegnapi virág még nyílik.

  Létem ha végleg lemerült ki imád tücsök-hegedűt? Lángot ki lehel deres ágra? Ki feszül föl a szivárványra? Lágy hantú mezővé a szikla- csípőket ki öleli sírva? Ki becéz falban megeredt hajakat, verőereket? S dúlt hiteknek kicsoda állít káromkodásból…

Hetven körül Az ember a világi jónak Kétszeresen örül. Halk lesz a Szó, Kettős akkord búg benne mégis, A szomorú is meg a szép is: Köszöntő is meg búcsúzó. „Köszöntelek; — Szólnék; — Te Szép világ szeretlek”, De a nehéz szók könnyekként peregnek: „Isten…

Gyermekkoromban mindig bohóc szerettem volna lenni az embereket harsányan nevettetni, kemény kalpagot fejembe tenni, s nagy krumpli-orrt orromra helyezni. Tetszett esetlen mozgásuk abban a nagy, csámpás cipőben, s ha megláttam őket harsány kacajba törtem; Bohóc! – azt mondtam, az…

Egy kutya emlékére Úgy félig vizsla, vagy majdnem afféle, de izga alkat volt eleje-vége, a szomszédban élt, két ember szeszélyén, s az öreget tudta a falka élén, csak tette dolgát – őrzött és vigyázott, nem zavarták a hamis ugatások, a tiszte volt a ház, udvar nyugalma, a…