Bilincs a kézen, az ajkon lakat, De felhők felett, de vizek alatt Örvénylik, szikráz, zúg a gondolat! Legyen tanyám kietlen szirtorom Vagy börtönöm pokolmély vártorony, Én amit akarok, azt gondolom! Ó, mi gyönyör, Ó mily Isteni kép: Repülni! Dús képzeletem, ne félj,…

Te, aki hűvösen zizegő drót tüskéi közé szorultál - beszorított a súlyos puskatus – s cafatokban hullt a hús melletted társaidról - földbe sóhajtották anyjuk nevét – s szálltak a kémények szemén füstben, koromban az árvíz sújtotta felhők közé sistergő…

Te győzz le engem, éjszaka! Sötéten úszó és laza hullámaidba lépek. Tünődve benned görgetik fakó szivüknek terheit a hallgatag szegények A foszladó világ felett te változó és mégis egy, szelíd, örök vigasz vagy; elomlik minden kívüled, mit lágy erőszakod kivet, elomlik…

A nappal fényében, zajában Elődöng árva egymagában A lelkem, tévedt jövevény, Oly idegen nekem a hajsza, A szívemet dalokra ajzva Oly inkognitó megyek én. De ha az alkonyat leszállott, Olyan kedves, kámzsás barátok A barna árnyékok nekem, A messze menteket idézik, A múlt…

Nem lesz könnyű, de elkerüllek fájni fog, majd megszokom. Nem fogja senki észrevenni, hogy hamis mosoly ül arcomon. Lassan belátom, azt, hogy nem vagy, sohasem hívsz telefonon… Túlélem, mint annyi más bajt, de hiányod elsorvaszt, tudom.

Csurog a lelkem mint rozsdalyukasztotta kannákból a tej. Leperereghetne fájdalmam, mint a ludak tolláról a víz. Dologvégzetlen térek haza, meghálni szemeid alá.