Vártam rá száz napot
százegy eltűnt, itthagyott
vártam rá még éveket
száz halált és egy életet 
 
Elrabolta a képzelet
királyok útján lépkedett
meztelen rohant, úgy szórta szét
minden aranyát, mindenkiért 
 
Vártam rá száz napot
de mélyen a Pokolban járhatott
aztán elszállt a Hold felé
mintha a lelkét mentené

Még egyszer, csak egyszer még
de a húsomba vág, lelkemből tép
még egyszer, csak egyszer még
a semmit ha adná, az is elég