Mintha nem sok időnk
lenne már, kapkodás
minden munkánk.
Elsietettek tetteink,
hevenyészettek.
Megvetemednek sorra,
púpot vetnek.
Elnagyolt dolgaink
csak ideig-óráig
megtegyék: rövid távú
minden remény!
Pocsékolhat a hanyagság:
mit számít!
Az érdektelenség úgyis
csak vállat rándít.
Kárognak tévelyegve
a célok. Önzések
kaparnak maguknak,
mint a tyúkok.
Bizodalma nincs,
a mának él a jövő is.
Ideiglenes létre
tértünk át. Berendezkedett
átmeneti, ideiglenes
sorsra az ország:
távlattalan időkre.
fölszámolja holnapját,
mintha lemondott
volna magáról:
nem nyit kilátást.
Serfőző Simon: A mának él
2008.08.31. 10:21Címkék: kortars kedvenceim
A bejegyzés trackback címe:
https://lelektoredek.blog.hu/api/trackback/id/tr976261293
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
77857 2008.09.03. 16:38:49
Nagyon őszinte és sajnos napjainkra jellemző, igaz szavakat mondott ki a költő...
Szép napot !
sorsfordulo 2008.09.03. 18:05:31
Tudod Laci! Ő valóban egy őszinte, és végtelenül egyszerű és alázatos kortás író, költő. Az éven magas kitüntetésben részesült, amit méltán megérdemelt. Én is becsülöm bennne, hogy nem fél semmitől és senkitől, kimondja az igazságot.
üdvözlettel.
Edit
Magyar Istvánné 2008.11.09. 22:04:37
Nemrégiben járt nálunk a könyvtár vendégeként.
Igazad van: őszinte, egyenes, tiszta beszédű. Azokról s azoknak ír(na), akiknek szüksége lenne a tisztán látáson kívül az önbecsülésre...Vajon olvassák-e, eljut-e hozzájuk a költői üzenet?
Nekünk szerencsénk volt!(A HETEK költőcsoportból már csak hárman élnek: Ágh István, Buda Ferenc és Ő.)
Most leírnám a számomra legtöbbet mondó versét:
HAZÁMBAN
Ebben az országhatárral
körülkerített tanyában: hazámban
ki lakik majd?
A lehullott, félérett,
férges nyarakat is
ki takarítja be Dunántúlról:
S a süldő dombot ki őrzi majd
bottal az árokparton?
Ha a kíváncsiság benéz
az ablakon, a láthatáron,
kit lát majd idebent,
amint a kalapját,
kint a karón hagyta az eget?
Helyettünk ki élhet?
A hidegben is ki virraszt majd
a vacogó szilvafánknál füsttel?
A munkát,
a fogytában is gyarapodót,
helyettünk ki végzi el?