Szomorú szemek, telemnek hófödte tájain...
Nesztelen test tűn és jön,
hajnali álmaim látomásain...

Arcomba kérdez a holdfénytekintet...
Nem mozdul ajka, csak arca beszél...
Látom én, szeme szegletén:
álmodójára szórja szeretetét,
el nem csókolt csókját...

Kiért már semmit nem tehet,
annak beszélnek a szomorú szemek.

Dolgok tudója Ő, ki már elment,
s járja örökkön az időtlen ismeretlent.
Sorsomon, nem tudhatom miért szán,
ki csak volt... és most is... az Édesanyám