Alszik a város
éjpaplannal eltakarva
néma utcákon
visszhangot ver
lelkem kiégett sivatagja
testemet csend súlya sebzi
még szorítom szavaid
szilánkos fénylő darabjait
harcolok vele
kapaszkodom belé
ahogy fuldokló a felé vetett száraz ágba
épp csak megfogom
visszahúz rügyező tavaszom hiánya
fölöttem csillagokból
hálót szőtt az égre az éjjel
nevedet látom benne
én raktam ki vérző szenvedéllyel
mikor csurgott a Nap a hegy lábánál
paroláztam a fénnyel
s mikor végleg aludni tért
álomra szenderültem a reménnyel.
Maczkó Edit: Lázremény
2009.11.12. 08:39Címkék: sajat vers
A bejegyzés trackback címe:
https://lelektoredek.blog.hu/api/trackback/id/tr996274833
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Rita 2009.11.12. 13:49:33
Csodaszép!
sorsfordulo 2009.11.12. 18:16:47
Köszönöm!
77857 2009.11.12. 21:58:34
Nagyon szép !
Még sok ilyen szép verset írjál nekünk !
Köszi !
69249 2009.11.17. 07:48:28
hát ez engem is megérintett!
Matos Maja 2009.11.21. 19:37:31
Örülök, hogy rád találtam. :)
Nagyon szépet írtál Edit.